Viszlát 2020!

Meg kell hagyni az idei év sok váratlan lépést tartogatott számunkra. Mindenki sokat tanult a 2020-as évből. Többek közt megtudtuk, hogy sokkal többen tudnak korit kötni maguktól, mint azt idáig képzeltük.

?

Na, de vegyük komolyra a szót! Megkértük edzőinket, hogy foglalják össze, hogy miként is látják a szezont és az egész évet. Hosszúra sikeredett, de hát nincs mit tenni, aktívak voltunk mi is, plusz 2020 sem volt unalmas!

Galló Illés: “Idén szeptemberben csatlakoztam a klubhoz. Már az elején nagyon tetszett a légkör és az, hogy van egy nagyon pozitív tény: van min dolgozni és van hova fejlődni minden játékosnak. Személyesen a 2021-es esztendőben egy dolgot mindenképpen szeretnék átadni a gyerekeknek ,még pedig azt, hogy megértsék, hogy minden nap, minden egyes pillanatban, amikor a pályán vannak, akkor dől el, hogy milyen jégkorongozó lesz belőlük. Minden nap, minden szituációban úgy dolgozzanak, mintha az egész jövőjük múlna rajta, mivel múlik is. Azt szeretném ha ez a mentalitás a jégkorongon túl is elkísérné őket, mert ez az egyik kulcsa a sikernek.”

Nagy Viktor az U8 és U10-ről: “ Kalandos egy évünk volt! Nagy szerencsém van a kicsikkel, mert nagyon küzdenek és folyamatosan teljesíteni akarnak, szinte nem is érződik, hogy hónapokig kiestünk az aktív munkából. Jó ütemben fejlődnek, szépen tudunk építkezni, az U10-es korosztálynál már fokozatosan nehezednek és bonyolódnak a feladatok, de ezt a srácok szépen abszolválják. Elszántan állunk az új év elé, és igyekszünk még többet kihozni a szezon második feléből.”

Kovács Zsófi: “Szerintem sikeresen túllendültünk a vírus okozta nehézségeken, szinte még előnyt is kovácsoltunk belőle. Minden évben nyáron pihenni szoktunk egy hónapot, azonban a kényszerleállás miatt erre most nem került sor. Külön edzőtábort csináltunk a kicsiknek és a nagyoknak, ami igen szokatlan dolog a csapatoknál. Kettő tábor volt a nagyoknak és egy a kicsiknek. Az U8,U10-es edzőtábort úgy kellett kialakítanunk, hogy a fejlesztés mellett egyéb programokra illetve akár egy délutáni csendespihenőre is időt kellett szakítani, hiszen már 5 éves kortól jöttek az apróságok. Az U8-nál szemmel látható fejlődés tapasztalható mindenkinél, kezdik már sejteni miről is szól a hoki. Minden tornán öröm látni az arcukat, ezért a mosolyért érdemes ezt a hivatást művelni. Kíváncsian várjuk mit tartogat 2021, de egy biztos, mi nem állunk meg!

Szappanos Dávid: “ Ugyan csak nyár óta erősítem a Bikák csapatát, mégis rengeteg minden történt ezidő alatt velünk. Szinte minden korosztály edzéseibe besegítek, és nem titkolt szándékom, hogy átadjam nekik a tapasztalataimat, amiket a meccseim és a pályafutásom során tanultam. A kicsikkel sokat korcsolyázunk, egy erős és biztos koritudás felépítése a cél, ami felé nagyon jó úton haladunk. Ahogy megyünk a korosztályokban felfelé, egyre komplexebb feladatokat tudunk csinálni az edzéseken. Hol könnyebben, hol nehezebben mennek ezek, de hát hol nincsenek nehézségek? Jó érzés látni a meccseken, mikor egy tanácsot megfogadnak tőlem és ezáltal szereznek vagy védenek ki egy esetleges gólt.”

Jambrik Csaba a kapusokról: “Összességében egy nehéz évünk volt, hiszen már az elején le kellett állnunk az edzésekkel. Online próbáltunk szárazedzéseket tartani, azonban a kapusoknál ez egy sokkal nehezebb feladat volt, így elég sok lemaradást kellett pótolnunk a nyáron, illetve az év további részében is. Mostanra mindenki felzárkózott az elvárt szintre, szerencsére kapusokból nincs hiány. Külön kiemelném Márton Nórit, aki idén a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtotta.”

Zsigmond Imre: U12 “Előrelépést terveztünk a tavalyi szezonhoz képest minden területen,azaz több játékos legyen az előkészítő csapatban és eredményesebben szerepeljünk, mint a tavalyi évben.A szakvezetés és a szakember gárda is úgy ítélte meg, hogy a csapatnak eggyel feljebb, egy erősebb csoportban kell részt vennie. Ennek megfelelően igyekeztünk feltölteni a játékosállományt és minőségi szintre hozni őket, akikkel versenyképesek tudunk lenni a leendő ellenfeleinkkel. Ennek érdekében nyári edzőtábort szerveztünk,több jeget biztosítottunk a csapat számára és egy kisebb egyesületből hoztunk játékosokat, akiket sikeresen beépitettük a csapatba. Mindent egybevetve az U12 első fél éve nagyon sikeres volt és alapot adott egy további sikeres második félévre. Végül azok névsora akik a legtöbbet tették hogy a csapat sikeresen szerepeljen:Umhaizer Bertalan,Rákóczy Zoltán,Schneider Kata,Sallai -Rudnai Péter,Molnár Milán,Márton Nóra,Magyar Lili” U14 “Első számú cél volt, hogy az alapszakaszban elért eredmények alapján ne az utolsó csoportban folytassuk a középszakasz küzdelmeit.Ezt sikerült elérni és innen egyetlen cél volt; a minél több pont begyűjtése mindenféle eredménykényszer nélkül. Meglepetésre elkaptuk a Kaposvár együttesét,utána viszont elpártolt tőlünk a szerencse a középszakasz további mérkőzésein.Úgy kaptunk ki mindenkitől, hogy benne volt a győzelem lehetősége ,akár meg is nyerhettük volna ezeket a meccseket. Azonban aggodalomra semmi ok, jön az Új Év! Már az elején, 2-án győzelmi esélyekkel folytatjuk a középszakaszt. Itt is meg kell jegyezni ugyanazt, mint az U12-nél ,hogy sikerült egy teljes mértékben elfogadható létszámot összehozni, akikkel csatába indulhatunk (ehhez kellett kisebb egyesületekkel való jó együttműködés). Fontos volt a nyári edzőtábor, ahol a részvétel , a hozzáállás és a helyszín minden igényt kielégített. U 14 -ben legjobb teljesítményt nyújtó játékosok:Vas András,Balogh Brigitta,László Levente,Ravasz Noel,Sallai-Rudnai Péter ,Rákóczy Zoltán,Ghile Bence,Fata Bálint. “

Köszönjük az egész éves munkát mindenkinek, a csapat nem működne ilyen jól az edzőink, a szakvezetés, a gyerekek illetve a fáradhatatlan szülők nélkül! Boldog Új Évet Kívánunk! #hajrabikak